
A földi boldogság a lovak hátán ülve…

A kis simogatós tigrisünk.

Klara még cirkuszi mutatványokra is képes.
|
A ló, az élet iskolája
Gyermekkorunk óta foglalkozunk a lovakkal, ezekkel a lenyügöző állatokkal. Hálásak vagyunk nekik, hogy átélhetjük felfoghatatlan érzékenységüket, eleganciájukat és becsületességüket. Az ember vagy úgy születik, hogy meg vabn fertőzve a lovak iránti szeretet vírusával, vagy nem. De ha igen, akkor ez a gyógyíthatatlan betegség egy életen át elkíséri.
A ló és lovasa között gyakran tökéletes harmónia uralkodik. A lovak egyenességet, vezetést, tisztességet, kitartást,türelmet várnak el tőlünk. Rosszul viselik, ha rajtuk akarjuk kitölteni rosszkedvünket. Miért is tennénk? A lovak hosszú távon megvesztegethetetlenek, ideig-óráig hathatós lehet valami kis finomság, de végső soron csak a kitartó munka számít, a mindennapi törődés, az együttélés harmóniája – ezért meg kell dolgozni. A lovak megvizsgálnak minket – megnézik,megbízhatóak vagyunk-e, érdemesek-e arra, hogy tűzön-vizen át kitartsanak mellettünk. Ám a lovak elfogadnak minket, úgy, ahogy vagyunk, bankszámla és címek nélkül is. Csak az emberség számít. A lovaglás a lovakkal való törődés jutalma számunkra is, az abszolút csúcspont, hiszen a közös mozgás a természetben óriási lelkesedést vált ki, legyen szó arról, ahogy a havon serceg a patájuk, vagy épp a színes őszi erdőben lovagolunk, netán az ébredő tavasz jeleit figyeljük avagy a hűs nyári estéken...
Életfilozófiánk fontos része, hogy továbbadjuk ezt a lelkesedést.
Kedvenceink
Pilsachhofban két szamárhölgy is él, Klara és Luna, valamint Imelda, a kis birka, a sok-sok macska, tyúk és nyúl mellett. Állataink nagyon jólneveltek, Klara még cirkuszi mutatványokra is képes. A Pilsachhof valódi paradicsom az állatszerető gyerekeknek, akik besegíthetnek az etetésben és a gondozásban is. |